Kezdődik az új tanév, az ember ilyenkor előbb-utóbb Kolozsvára keveredik, s ha már itt van akkor miért ne inna valami jót?! Így történt,hogy az egyik nagy bevásárlóközpontban ténferegve igyekeztem a pénzköltő körút vonalát a söröspolcok felé terelgetni. No de mikor végre odaértem akkora volt a választék, hogy csak bámultam jobbra-balra. Az eredmény az lett, hogy kedves életünk párja fogta magát, nyakonragadott egy kis, barna üveget amelyről egy igencsak gyermeteg ábrázatú leányzó tekintgetett rám kezében egy sólyommal. A felirat messzire hírdette, hogy az ital nem kissebb egyén címét viseli, mint a Burgund Hercegnőét! Na mondom, már megint döntöttek helyettem, de sebaj a sör legalább flamand, s tetszetős a külseje azzal a gótikus asszonykával.
Hazaértünk. Laza mozdulattal leemeltem a poharaim közül egy alkalomhoz illő, talpas kóstolóedényt s belemerültem az élvezetekbe. Töltögettem kifelé nagy óvatosan, hát látom, hogynem csak az üveg de a sör is barna, esetünkben inkább kicsit vörösses. No itt kezdtem kicsit lehangolódni, mint a Bástya régi zongorája, a barna sörökért ugyanis nem rajongok annyira. Gondoltam egye fene egy kóstolást megér, s annyira nem vagyok sem sznob sem zsugori, hogy ha már megvettem akkor is megiszom, ha nem ízlik. Hát habja az nem volt, vagyis volt, csak nem elég! Ebből is kispórolták a jóféle ivószódát, pedig a Hargita sörnek milyen jót tesz! A habgyűrű vékony volt és hamar eltűnt a pohár falán. Beleszagoltam és egy kellemesen savanykás, almás illat csapot jól arcon a bizalmatlanságomért! Huh, mondom csak lesz itt ma valami. Belekóstoltam s félve vártam, hogy na most karmol bele a kesernyés, tipikus barna sör íz a torkomba. De nem! Almalé, must, karamell és sok egyéb volt ott élvezhető savanykás, boros keretbe foglalva. Szépen darabokra bontottam az ízeket miközben szénsavasan pezsgett, táncolt a számban az ital. Játszadozott az ízelelő bimbóimmal, betöltött mindent, majd egy jóleső friss emléket hagyva maga után lecsusszant a torkomon. Elégedetten lélegeztem fel,s diadalittas somolygással nyújtottam a poharat annak aki választotta. Ő is elégedetten nyugtázta, hogy lám,a női megérzés akkor is működik, ha éppenséggel nem vagyunk a komlólógia világában járatosak! És ezen nem kell csodálkozni, ugyanis ki tudna ellenállni egy gyönyörű gótikus női portrénak, főleg, ha az egy névtelen flamand festő műve a dúsgazdag Burgund Hercegség utolsó uralkodójáról Máriáról. Emellett tudjuk, hogy nyugatéknál, ha hagyományokról van szó akkor nem tréfálnak. Szép csomagolás csakis minőségnek jár! Szegény Mária pedig megérdemelte, hogy egy ilyen sört szentljenek emlékének egykori alattvalói. Apját többször is jól elagyabugyálták a svájciak , de ő aztán megmutatta a bugrisoknak, hogy az úr a pokolban is úr és még azért sem hajlandó megtanulni a leckét! Ennek örömére Nancy - nál jól beverték a fejét Merész Károlynak mégegyszer s utoljára egy másik sörfőző hagyomány hívei s így egyszem lánya keze s vele a vitatott burgundi örökség Habsburg Miksára szállt. Mint a mesében! Miksa és Mária meg szépen addig forgolódtak, hogy összehozták a világbíró spanyol Habsburg családot.
Visszatérve az italocskához el kell mondani azt is, hogy a mi csodás söröcskénket a belgiumi Vichte-ben erjesztgetik, gondos és hozzáértő kezek egy Lactobacilus hatékony közreműködésével. Az erjedés közege általában tölgyfahordó, amely részben a különleges ízvilágért is felelős. A huncutság ott kezdődik, hogy vörös malátát választanak alapnak, ez adja a színét. Aztán érlelik hosszú hónapokon keresztül, majd két teljesen eltérő korú kész sört összekevernek. Ez által kiegyensúlyozzák az ízeket, és így a csaknem 18 hónapnyi készülődés után megszületik a legborossabb ízvilágú sörfajta, a flandriai vörös. No ennyit a tudományból! Vegyétek s igyátok, mert ilyent ritkán kóstól az ember, s aki még ezután is azt hiszi, hogy a Stella Artois a legjobb belga sör, annak üzenem, hogy a flandriai sörfőzőmesterek csókóltatják a tudományát!
