Ha hihetünk az anekdotáknak a fegyverzettörténet egyik legjelentősebb találmánya egy találkozásnak köszönhető. A sikeres és elismert amerikai feltaláló, Hiram Maxim, 1882-ben Bécsben
találkozott egy észak-amerikai honfitársával, aki azt tanácsolta neki, hogy
hagyjon fel a kémiai és elektromossági tárgyú kutatásaival, s ha nagyon sok
pénzt akar keresni találjon fel valamit, amivel az európaiak sokkal
hatékonyabban tudják átvágni egymás torkát. Maxim megfogadta a tanácsot és
kifejlesztette a vízhűtéses géppuskát, melynek működési elve a későbbiekben
fegyvertervezők egész sorát ihlette meg.
Hiram Maxim a találmányával.
A valóság azonban sokkal prózaibb ennél. Maxim gyermekkori élményeire és saját elmondása szerint apja hasonló jellegű kísérleteire alapozva
rájött, hogy a lövedék elsütéséből származó hátralökő erő bőségesen elég ahhoz,
hogy a fegyver zárszerkezetét működtesse ezzel kiküszöbölve a korábbi
sorozatlövő fegyvereknél elengedhetetlen emberi meghajtóerő használatát. Ez a gyakorlatban
azt jelentette, hogy az első töltény elsütése során felszabaduló és gyorsan
táguló lőporgázak hátrafelé tolták a csővel együtt a zárszerkezetet, majd a cső
mozgása egy bizonyos táv megtétele után megszűnt és az üres töltényhüvely
kivetődött a fegyver szerkezetéből. Eközben a zárszerkezet folyatta útját
hátrafelé, majd megállt és a visszafele úton egy új töltényt tolt be a
hevederből a csőbe, amelyet egy speciális emelőszerkezet tolt a csőfar elé. A
reteszelés után az elsütőszerkezet ismételten elsütötte a fegyvert. A folyamat
mindaddig megismétlődött, amíg a lövész elhúzva
tartotta a billentyűt vagy a lőszer el nem fogyott. Ezt nevezik automata
működési elvnek. Ezt a látszólag végtelen ciklust nemcsak a lőszerhiány
állíthatta meg, hanem legrosszabb esetben a cső túlhevülése, vagy a szerkezet elakadása.
A korai géppuskák lőszerrel való ellátását vászonhevederes megoldással biztosították. Ez olcsó volt a nedvesség azonban deformálhatta a vászonszalagot, amely elmozgatta a lőszert és így elakadást idézhetett elő az adogatásnál. A probléma kiküszöbölésére már az első világháború idején megjelentek a fém szekrénytárak és később a fémtagokból álló hevederek.
Egy
Maxim rendszerű géppuska szerkezete. A jobb felső sarokban egy korai
sorozatlövő fegyver látható.
A cső túlmelegedése mind a mai
napig komoly problémát jelent minden automata lőfegyvernél. Esetünkben úgy
próbáltak orvosolni a problémát, hogy egy víztartályt alakítottak ki a géppuska
csöve köré. Ez rengeteg vizet igényelt, amelyet harci helyzetben nem mindig
lehetett biztosítani, így sokszor megtörtént, hogy a világháború különböző
frontjain harcoló géppuskások saját vizeletükkel hűtötték le a túlhevült
harceszközt. A jövő megoldása azonban a léghűtés volt. Ez azt jelentette, hogy
a cső köré furatos acélköpenyt vontak így a levegő szabadon áramolhatott,
lehűtve ezzel a fegyvert.
Az új
fegyvert Maxim először a Brit Birodalomnak ajánlotta fel, de
hatékonysága ellenére erős kétkedéssel fogadták, sőt olyan tisztek is akadtak,
akik egyszerűen kijelentették, hogy ez az eszköz márpedig nem megfelelő a
hadviselés céljaira. Az akadályok ellenére a Vickers céggel közösen Maxim
nekilátott a gyártásnak. Találmánya gyorsan terjedt a kontinens államaiban, a
kor európai nagyhatalmai egymás után alkották meg a Maxim által
szabadalmaztatott szerkezettel működő géppuskáikat. Ez érthető is volt hiszen
korabeli vélekedés alapján egy géppuska mintegy hatvan, száz ismétlőpuskával
felszerelt lövész tűzerejével ért fel.
A Német Császárság 1901-ben
rendszeresítette a Maxim géppuskát, majd a háborúban ennek a továbbfejlesztett
változatát alkalmazta MG 08 típusjellel. A harci cselekmények megkezdésekor a
császári hadsereg, mintegy 12 ezer darabbal rendelkezett, melyet a háború során
százezerre növelt. Ez a hatalmas szám is mutatja a német lelkesedés mértékét az
új fegyver irányában. Szervezeti szinten a német hadvezetés már a kezdetektől
létrehozta az önálló géppuskás századokat a gyalogzászlóaljak tűztámogatásának
céljából.
A
német MG 08-al felszerelt géppuskás zászlóalj.
A Brit Birodalom és Franciaország a
háború kezdeti időszakában csupán néhány száz darab géppuskát tudott
felvonultatni a Központi Hatalmakkal szemben. Ez többek között a géppuska
harcászati szerepének teljes félreértelmezéséből és a fegyverrel szembeni
általános bizalmatlanságból származott. A helyzet azonban fokozatosan javult az
Antant csapatok számára, így 1915-ben a britek is létrehozták saját géppuskás
alakulataikat. A britek a Vickers-Maxim cég által gyártott és egyre
tökéletesített géppuskát alkalmazta a háború folyamán.
Egy
brit Vickers-Maxim Mark I gyakorlaton.
Franciaország 1914-ben
rendszeresítette a Maximétől eltérő gázelvezetéses elven működő Hotchkiss
géppuskákat és ez is maradt a standard francia sorozatlövő fegyver a háború
végéig. A működési elv annyiban különbözött a Maxim félétől, hogy a
felszabaduló lőporgázak egy részét egy a csőben kialakított furaton keresztül
visszavezették a zárszerkezethez és ez mozgatta meg azt. A fegyver hűtését
három, a cső köré szerelt lemez és a természetes légáramlás segítette.
Francia
Hotchkiss M1914.
A cári Oroszország Pulemjot Maxima
néven 1910-ben rendszeresítette az új lőfegyvert, amely szorosan követte az
eredeti Hiram Maxim féle szerkezetet. A fegyver bizonyos változatai még a
második világháborúban is szolgáltak a szovjet csapatoknál.
Egy
orosz Maxim PM 1910 kerekes állványon.
Az Osztrák-Magyar Monarchia és
Olaszország saját tervezésű géppuskákkal lépetek be a háborúba. Mind az
1912-ben rendszeresített osztrák-magyar M7/12 típusú Schwarzlose géppuska, mind
az 1914-ben hadrendbe állított Fiat-Revelli a késleltetett hátrasiklás elvén
működtek. Ez azt jelentette, hogy a hátralökő erő csökkentésére és ez által a
pontosság növelésére beiktattak egy szerkezetet, amely a töltény elsütése után
késleltette a zárszerkezet hátramozgását ez által semlegesítve a gáztágulás
visszafelé ható erejének egy részét. Mindkét géppuska vízhűtéses volt. Az
osztrák-magyar géppuska szerkezete rendkívül egyszerű volt, amely olcsóvá és
gyorssá tette a gyártást. Ez nem mondható el olasz ellenfeléről. A bonyolult
szerkezet rendszeres elakadásokat eredményezett ennek ellenére a Fiat-Revelli
még a második világháborúban is szolgált.
Osztrák-magyar
Schwarzlose géppuska a James D. Julia aukciósház katalógusából.
Olasz
Fiat-Revelli géppuska.
Az első világháború géppuskái
kezdetben rendkívül nehéz és statikus jószágok voltak. Elképzelhetetlen volt az
például, hogy ezeket az állványzatukkal együtt 30 és 60 kilogramm között mozgó
testes jószágokat támadások során közvetlen csapattámogatásra lehessen
használni, viszonylag nagy, 250-500 lövés percenkénti tűzgyorsaságuk ellenére. Magyarán
a rohamozó gyalogság nagyon gyorsan a
saját géppuskák tűzfedezete nélkül találta magát a jól beásott, fedezékből
tüzelő, halálos ólomesőt szóró ellenséges géppuskákkal szemben. Ennek az
áldatlan helyzetnek a megoldására történtek próbálkozások a front mindkét
oldalán. A német mérnökök megalkották az MG 08-nak, MG 08/ 15 típusjellel
ellátott könnyített változatát. Ez azonban még mindig tekintélyes tömeggel
rendelkezett.
Német
MG 08/ 15 könnyűgéppuska.
Az Antant részéről a francia
Chauchat, a brit Lewis könnyűgéppuska vagy az olasz Villar-Perosa (amely talán
az első igazi géppisztoly, de erről majd egy más alkalommal emlékezünk meg)
kerülhet említésre. Ezeket a fegyvereket már együtt lehetett mozgatni a támadó
gyalogsággal, lehetővé téve azok közvetlen tűztámogatását. Ezeket a könnyített
géppuskákat felszerelték repülőgépekre is ezzel is fokozva hatásukat.
Azt érdemes megjegyezni, hogy az ún. "könnyű" géppuskák elsődlegesen attól váltak könnyebbé, hogy álványzatuk egyszerűsödött és így jobban lehetett őket mozgatni.
Francia
Chauchat könnyűgéppuska.
Brit
Lewis könnyűgéppuska.
Az
olasz gyártmányú Villar-Perosa géppisztoly.
A géppuska jelentőségét az első
világháborúban nehéz túlértékelni. Egy bizonyos, a tüzérség után, a jól
beásott, homokzsákok által védett géppuskák voltak a fő halálosztók.
Félelmetes hatásukra álljon itt bizonyítékként egy idézet a brit Machine Gun
Corps (Géppuskás Csapatok) egyik katonájának visszaemlékezése az 1916 nyarán a
Somme mentén lezajlott nagy Antant offenzíva egyik epizódjáról:
’’Áttekintve a völgyön, láttam,
amint a Királynéi 1. Gyalogezred épp megmászta a domboldalt Martinpuich
irányban. Hirtelen meginogtak…mintegy kétszáz ember, élükön a parancsnokukkal
megálltak ebben a pillanatban. Mintha egy kasza vágta volna le a lábaikat,
úgy mállott szét és omlott össze a vonal a
géppuskatűzben.’’
Osztrák-magyar
géppuskafészek valahol az olasz fronton. 1916
Ajánlott irodalom:
Kováts Zoltán - Nagy István : Kézi
lőfegyverek, Típuskönyv, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1986.
Martin Pegler: The Vickers-Maxim
Machine Gun, Osprey Publishing, 2013.
Internet:
Forgotten Weapons
https://www.forgottenweapons.com/
https://www.youtube.com/user/ForgottenWeapons
C&Rsenal
https://www.youtube.com/channel/UClq1dvO44aNovUUy0SiSDOQ
